Megkóstoltuk: Balatoni Élménypark Csopak

 

Menjünk el ma ebédelni valahová! Ajánlottam fel üzenetben a páromnak egy nyári kedd délelőtt, aki erre a meglepetésszerű kijelentésre nem is tudott hirtelen mást mondani, csak annyit, hogy “jó, menjünk!”.

A részleteket már a kocsiban mondtam el neki, hogy egy kalandparkba megyünk, ahol van egy jó étterem.
Egészen pontosan ez az étterem a Balatoni Élményparkban található, a csopaki emelkedőn – azaz ahogy a helyiek ismerik, a Nosztorin, a 73-as út mellett. Nehéz eltéveszteni egy arra utazónak, ugyanis a tulajdonosok táblákkal, zászlókkal jeleznek, hogy itt a lehetőség kalandozni és persze enni.

Ideális megálló lehet azoknak, akik a strandolásról hazaindulva, korgó gyomorral Veszprém irányába tartanak, viszont már nem akartak fél órát sorban állni a hekk-lángos-kürtöskalács standnál. Azoknak is kézenfekvő megoldás lehet, akik a délutáni csobbanást célozzák be, de előtte még ennének valamit, valahol.
Ebédre érkeztünk, a parkolóban sokan álltak, de mégis gyorsan találtunk szabad helyet.
Kis sorban állás következett és már bent is voltunk a nyüzsgő kalandparkban. Az első, amire felfigyeltünk, hogy a verőfényes július ellenére rengeteg az árnyék. Az egész kalandpark területén figyelnek erre, illetve az étterem kiülős részén is minden asztalnál akad egy napernyő.

Az étteremben, aminek a pontos neve Park Café, bemutatkoztunk Zsoltnak, a főpincérnek, aki meg is mutatta a szabad asztalokat. A fotók miatt a fényviszonyokat is szem előtt tartottuk, kis tanakodás és már ki is ültünk a teraszra, étlappal a kezünkben.

Ami először szembe tűnt, hogy az ételek nincsenek túlmisztifikálva. Hála az égnek! Nem kell zavarban éreznie magát annak sem, aki nem egy gourmet és nem kell a pincért kérdezgetni, hogy mi, mit jelent. Magától értetődők az ételek nevei.

Megkérdeztük Zsoltot, hogy melyik a legnépszerűbb ételük.
– A konyhafőnök ajánlata, az ördöglángos, illetve még népszerű a roston sült csirke is – jött a rutinos válasz.
– Önnek melyik a kedvence az étlapról?
– A spagetti. 365 napon át tudnám enni. – felelte Zsolt mosolyogva, majd összenéztünk a barátnőmmel és elnevettük magunkat, hogy akkor mi most megalapíthatnánk a ‘Spagetti Rajongók Titkos Társaságát’, ugyanis mi is pont ugyan így gondoljuk.
Az étlapon találunk pizzákat, hamburgereket is, de most valami frissensültet képzeltünk el magunknak.
Az étterem természetesen gondolt a “legkisebb kalandorokra” is: kimondottan a gyerekeknek szánt fogásokat is összegyűjtöttek.

Egy kicsit beszélgettünk még a felhasznált alapanyagokról és megtudtuk, minden frissen érkezik, aznap, egészen a hústól a zöldségekig.
Kis tanakodás után döntöttük: hideg gyömölcsleves vanília fagylalttal, utána fokhagymakrém leves pirított zsemlekockával, illetve ördöglángos konyhafőnök módra, majd pedig juhtúróval, lilahagymával töltött sertésszelet rántva, steakburgonyával … igen, a spagetti kimaradt, de talán nem lenne túl izgalmas az olvasónak, hogy pátoszi ódákat zengünk ezért az egyszerű olasz ételért. Talán egy másik cikkben.
A levesek gyorsan megérkeztek. Oda-vissza kóstolgattuk egymás ételeit. A gyümölcsleves savanykás íze és a vanília fagyi könnyedsége fantasztikusan jól esett. Mind a három kanál, amennyi nekem jutott.
A fokhagymakrémleves merőben más kategória, de én képviseltem a pasis ízvilágot. Finom, sűrű, enyhén sós kenyérkockákkal. Pont ahogy szeretem.

Fél szóban említette Zsolt, hogy egy fogás általában 15-20 perc alatt elkészül. Ezen csak akkor lepődtem meg igazán, amikor a leves után elindultam néhány képet készíteni és pár beállítás után már integettek is, hogy az asztalon vannak a főételek.
A párom vállalta be önjelölt ördöglángos szakértőként a konyhafőnök ajánlatát, én pedig tovább erősítettem a hagyma-hús frontot.

Néhány kép ilyen-olyan szögből az ételekről és már neki is álltunk enni. Minden friss és meleg volt. Figyeltek, hogy a hús ne száradjon ki, illetve a bundája finom ropogós volt. Különösen tetszett, hogy a kapor nem nyomta el az ételek ízét, de mégis jelen volt. 

Miközben ettünk, további három ördöglángos rendelést vettek fel Zsolték, úgyhogy mondhatjuk úgy is, ez a ház specialitása. Nem véletlenül. A tócsi (tócsni, prósza, lapcsánga, bere, cicedli, enge-menge, lepkepotyi stb-stb.) pedig olyan volt, mintha a nagymamám készítette volna.

Miután annyira jól laktunk, hogy a desszertet kétszer meg kellett gondolni, bevállaljuk-e, felesben kértünk egy császármorzsát, baracklekvárral.

Kimondottan tetszett, nagyon eltalálták az édességét, pedig nem vagyunk édesszájúak. Találtunk benne egy-két “joker” falatot, ami kicsit jobban lepirult. Valahogy mi ezt nagyon szeretjük.

A hely pezsgett, de mégsem volt ricsaj. Ki tudtunk kicsit kapcsolódni, beszélgetni. Néha elhaladt a kisvasút, dudálva, integető gyerekekkel, miközben az ügyességi pályákon folyamatosan zajlott az élet. Az órára nézve ekkor tudatosult bennünk, hogy már két órája itt ücsörgünk. Gyorsan elrepült az idő. Azonnal pakoltunk és indultunk vissza Veszprémbe, vissza a munkába.

Zsolttal valószínű még találkozni fogunk, legközelebb spagettit is rendelünk!

Peka Roland, fotóriporter

« Vissza az előző oldalra
Nézz körül FaceBook oldalunkon is!

Nézz körül a Facebook oldalunkon is!

 

 

Elérhetőség

BALATONI ÉLMÉNYPARK CSOPAK
Cím: 8229 Paloznak Hrsz: 0983

E-mail: info@balatonielmenypark.hu

Telefon: +36 20/946-06-41

GPS koordinátáink: N 47,00505 E 17,91509

A Kalandpark a 73-as útról közelíthető meg, Nosztori tetőre felérve a főúttól jobbra helyezkedik el.

 

Útvonal tervezés

Balatoni élménypark Nosztori,  Nosztori élménypark, balatoni élménypark, csopaki kalandpark, kalandpark csopakon

 

Közösségi média

Belföldi pihenés - Kalandpark a Nosztoriban!
Veszprem-Info.net - Balatoni Élménypark Nosztori
Hazai kalandparkok - Csopaki Kalandpark
Szépkártyások - Balatoni Élménypark Nosztori

 

balatonielmenypark.hu | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Balatoni Élménypark

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONI ÉLMÉNYPARK